Hobbitörténész

A magyar középkor története számos történész érdeklődését váltotta ki a múlt században. A korszak talán egyik legkiválóbb ismerője Kubinyi András. Rá az Eötvös Collegiumi tanulmányai során olyan híres történészek voltak hatással, mint például Kosáry Domokos.[1] Hosszú és termékeny pályafutása során rengeteg, a középkorral kapcsolatos művet, cikket alkotott meg. Részt vett az ELTE által használt magyar középkoros tankönyv elkészítésében is. A középkoron belül szűkebben a Mátyás-korabeli pénztörténettel, a városok fejlődésével, társadalmi kérdésekkel és a hétköznapi élettel foglalkozott.[2]

Azon cikke, melyről az alábbi rövid recenzió íródott, 2001-ben született, és a Századok című folyóirat 2001.évi évfolyamának második számának hasábjain jelent meg.[3]
A magyar középkorral kapcsolatos tanulmány a történelmi vizsgálódás peremterületéhez tartozó, korabeli jogi procedúrát követi végig korabeli források bőséges felhasználásával. Ennek bemutatására Ernuszt Zsigmond pécsi püspök halálát követő, hosszasan elnyúló örökösödési per kínál tökéletes lehetőséget. [4]

Kubinyi cikke főbb kérdéseit tekintve két részre osztható, véleményem szerint érdekes elrendezésben. Először ugyanis a per konkrét fejleményeit tárja az olvasó elé, korabeli feljelentési, bírósági iratokra, illetve a per résztvevőinek magánlevelezéseire hagyatkozva.[5] Így megtudjuk, hogy az ügy közel egy évvel a püspök halálát követően, 1506-ban került jogi útra, mikor is az elhunyt püspök testvére, Ernuszt János ügyvédje által keresetet nyújtott be, melyben Gyulai János pécsi várnagyot, Szerecsen Lajost és Cupi Albert pécsi kanonokot vádolta testvére összes ingó és ingatlan vagyonának elsikkasztásával. Az ügy csupán két esztendővel később bukkan fel újra a levéltári források alapján. Ekkor Ernuszt János Bakócz Tamás esztergomi érsekhez fordult ügyének intézése érdekében. A perben az 1512-es esztendő hoz új fejleményeket, mikor Cupi Albert, időközben elhunyt egyik alperes végrendeletében 7000 forintot hagy Ernuszt Jánosra. Ez a dokumentum kulcsfontosságú a kérdésben, hiszen a viszonylag alacsony rangú kanonok ekkora vagyonnal tulajdonképpen beismeri a sikkasztás tényét. Így egy évvel később, Werbőczy közreműködésével egy tervezet készül el, amely közel hatvanezer forint átadására szólítja fel Gyulai Jánost.

Itt Kubinyi András egy érdekes felvetést ékel a per lefolyásának ismertetésébe. Miért állt vajon érdekében Werbőczy Istvánnak, a nagy jogtudósnak belefolyni egy örökösödési perbe? A szerző szerint egyértelműen kijelenthető, hogy Werbőczyt nem az igazságérzete vezette mikor segítséget nyújtott, sokkal inkább politikai érdekei. Feltehetőleg a király kincstárát igyekezett gyarapítani a hajdani püspök vagyonával, ezzel pozícionálva magát az udvarban.

A per nem sokkal ezután az országgyűlés elé került. Az 1514.évi rákosi országgyűlésen az alperesek panasszal éltek, mert a királyi tanács nem volt hajlandó elfogadni az állítólagosan elsikkasztott vagyonukról készült számadást. Ez Kubinyi szerint újabb bizonyíték, hogy a korona is igényt tartott az egykori püspök hatalmas vagyonára. Ezek után nem meglepő, hogy az 1516.évi országgyűlésen a pert áthelyezték a király személyes jelenlétével működő bírósági fórumra, melyet a gyakorlatban Werbőczy irányított, mint személynök. Érdekes fordulatot hozott az 1517-es év szeptembere. Ekkor ugyanis Werbőczy váratlanul, korábbi manővereivel homlokegyenest ellenkező oklevelet adott ki, melyben kijelentette, hogy a király egyéb teendői miatt sem most sem később nem tud foglalkozni a perrel, ezért „kénytelen” a per további menetét a Bakócz Tamás bíboros irányította egyházi bíróságra bízni. Ez Kubinyi véleménye szerint egyértelmű jele annak, hogy a királyi kúriában kiegyensúlyozott erőviszonyok álltak fenn a hajdani püspök testvérét, illetve az alpereseket támogató erők között.

A bíboros bírósága Chesius András irányításával látott neki a per további lebonyolításához. Az alperesek minden kifogási kérelmét visszadobta, akik emiatt a pápához voltak kénytelenek fellebbezni, számukra kedvező fordulatot azonban nem értek el. Az ügy lebonyolításával megbízott Chesius végül elmarasztaló ítéletet hozott az alperesekre vonatkozóan, ugyanis ítéletében egyértelműen bizonyítottnak találta a sikkasztás tényét. A gyilkosságra vonatkozóan azonban csak a hallomásokra hivatkozik, nem tesz egyértelmű kijelentést. Az ügy azonban továbbra sem zárult le, de a fellebbezés ezúttal a felperes részéről érkezett szintén a pápai kúria irányába. Ernuszt ugyanis elégedetlen volt az ítéletben meghatározott „eltulajdonított javak” listájával, igencsak szűknek találta azt. A fellebbezés gyakorlati megvalósulására azonban nem került sor, mivel 1519. október 9-én II. Lajos a peres feleket maga elé rendelte személyes bíráskodás céljából. A felperes Ernuszt János azonban távolmaradt a királyi ítélőszéktől, többszöri erélyes felszólítás ellenére is. Időközben az alperesek is elhunytak így az ügy félbeszakadt. Utolsó említésére 1521-ben egy törvényben kerül sor, mint hivatkozási alap a hajdani püspökök vagyonának kérdéséről: A törvény értelmében a püspöki vagyon egy jelentős része a királyt illeti meg. Kubinyi szerint e törvény kidolgozásában Werbőczy ismét jelentős szerepet vállalt, mint rendi kincstartó.

A cikk második felében, a konkrét peranyag és ügymenet bemutatása után a szerző egy éles kanyarral visszatér a per résztvevőinek múltjához. Először a hajdani püspök és testvére családjáról olvashatunk érdekes információkat. [6] Így megtudjuk, hogy az egykori püspök apja, Ernuszt János zsidó származású kereskedő alapozta meg a későbbi vagyont, amely a per tárgyát képezi. Maga Ernuszt Zsigmond így jelentős vagyoni hátérrel válhatott a
Mátyás-korabeli Magyarország egyik legbefolyásosabb főpapjává. A családi felmenők részletesebb vizsgálatára, melyet Kubinyi rendkívül alaposan elvégzett, ezúttal nem térek ki. Egy, az ügy tekintetében érdekes összefüggést azonban taglal a szerző abban a kérdésben, hogy vajon édestestvérek voltak-e az Ernuszt-fivérek. Az oklevelek körültekintő áttanulmányozását követően arra a következtetésre jut, hogy Ernuszt Zsigmond és ifj. Ernuszt János csak féltestvérek voltak. Viszont rögtön ki is jelenti, hogy a hagyatékot illetően ez jelentéktelen, hiszen az apjuk volt közös.

Az elsőszámú alperes Gyulai János, az Ernuszt családdal ellentétben nem meggazdagodott városi rétegből származott, hanem az egyik tekintélyes nemesi család, a Győr nemzetség sarja volt. A Szerecsen-klán eredete jóval hasonlatosabb a felpereséhez, ugyanis szintén polgári családból váltak nemesi famíliává. [7]

Kubinyi András a tanulmány végén megindokolja, miért tartotta fontosnak a hagyatéki eljárás peres feleinek felmenőinek bemutatását.[8] Azt írja ugyanis, hogy rávilágít olyan országos szinten végbemenő folyamatokra, mint például a gazdag polgárok bekerülése a nemesi életbe, vagy éppen a nemesek között létrejövő vagyoni szakadékokra. Megpróbálja átvenni a hosszadalmas per döntőbírójának a szerepét, mikor megpróbálja a perrel kapcsolatos tapasztalatai alapján kideríteni a tényleges történéseket. Így fejti ki azon álláspontját, mely szerint valóban történt sikkasztás, hiszen egyértelmű az alperesek hirtelen fellépő vagyoni gyarapodása, és a gyilkosság sem zárható ki száz százalékos bizonyossággal, ugyanakkor szerinte a meghatározott, elsikkasztott vagyon 1.300.000 forintos értéke sem reális. Felteszi a kérdést, vajon kinek állt érdekében a per vakvágányra vezetése. Itt felhozza újból az elhunyt püspök utódjának esetleg szerepét az ügy elkendőzésében, sőt magában az ügyben is. Összegzi Werbőczy szerepét is, aki úgymond két szék között tornázott az egész ügy során. Segíteni akart ugyanis a hozzá több szállal is kötődő alpereseken, de ugyanakkor a királyi korona bevételeit is gyarapítani akarta. Ezért adhatott ki Kubinyi szerint egymással teljesen ellentmondásos intézkedéseket, okleveleket. Végezetül megismétli azokat a társadalmi vetületeket az üggyel kapcsolatban, amelyeket korábban már említettem. Így kiemelkedő fontosságú tényezőkké válik a korabeli polgárság egy vagyonos rétegének bekapcsolódása az arisztokráciába, többek között nemesi címek vásárlásával vagy beházasodással, a familiárisok működése és egyéb momentumok.

Összefoglalva, a tanulmány egy rendkívül alapos és körültekintő szakmaisággal elkészített munka, amely egyfajta hiánypótló feladatot is végez. Hiszen az ügymenet precíz végigkövetése által bepillanthatunk a korabeli magyar joggyakorlat menetébe, esetleges visszásságaiba is. A szerző, Kubinyi András, mint a középkor ismert és elismert szakértője nem megy el azok mellett az apró részletek, tanulságok és következtetések mellett sem, ami esetleg a laikus olvasó számára fel sem tűnne. Így világít rá olyan folyamatokra, melyek a vizsgált időszakban kezdenek csupán kibontakozni, és nyilvánvaló jeleit csak később lehet
feketén-fehéren kimutatni. Tehát mindenképpen egy fontos cikk született Kubinyi András tollából a késő középkori magyar jogi életről.

Szekeres Gábor

2012. november.