Hobbitörténész

Kedves olvasók! Üdvözlöm Önöket a Hobbitörténész blogon! A blog elnevezése csalóka, ugyanis a blogban többnyire fiatal történészhallgatók munkáit olvashatják. Így nekünk az írás nem csupán hobbi, hanem feladat is egyben. Szemináriumi dolgozatok, diplomamunkák kerülnek majd ki az oldalra.

Friss topikok

Archívum

2014.01.08. 09:11 hobbitortenesz

Marx szerint a Birodalom... Brit gyarmatosítás kommunista szemmel

Sokat gondolkodtam azon, hogy mit válasszak ezen dolgozat témájául. Amikor, hogy segítsem saját döntésemet, rákerestem a Szabó Ervin Könyvtár katalógusában a brit kül-és gyarmatpolitika címszavára alig adott használható támpontot. A legtöbb könyvlistát azért találtam használhatatlannak, mert egyoldalúan csak kommunista, marxista történelemszemléletű munkákat ajánlott. Végül úgy döntöttem, hogy a dologból előnyt kovácsolok, így született meg ez az írás.

Nehéz jól írni a történelmet érintő marxista történelemszemléletről. Hiszen el kell különíteni a marxizmus különböző irányzatait (marxizmus-leninizmus, maoizmus, stb.), amire én most szinte kísérletet sem teszek. Emellett fontos azt is megjegyezni, hogy egy 1990 előtti történeti munka nem lesz automatikusan „igazi” kommunista szemléletű, hiszen nagyon sok a még a marxizmus egysíkú világszemléletét is egyszerűsítő „vulgármarxista” mű. Ennek ellenére azonban mégis kísérletet tehetünk a témáról alkotott marxista nézetek összefoglalására.  Alapvetően elmondhatjuk, hogy a marxista történelemszemlélet materialista és „osztályharcos”, megközelítése pedig ennek megfelelően leegyszerűsítő és közgazdasági. A történelmet osztályharcok történeteként fogja fel. Nem tulajdonít jelentőséget az eszméknek, hiszen úgy gondolja, hogy mivel úgyis „a lét határozza meg a tudatot”, így ezek mindig szükségszerűen csak a gazdasági és osztályhelyzet lecsapódásai. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a marxista szemlélet szerint mindig van egy elterjedt termelési mód (pl. feudalizmus),és a termelőeszközöket ez alapján birtokló uralkodó osztály (pl. földesurak) irányít, célja a fennálló helyzet változatlan megőrzése. Csakhogy a világtörténelem kötött pályán és szükségszerűen halad előre a kommunizmus felé. Így az uralkodó osztály hatalma idővel hanyatlani kezd, amikor a fennálló termelési  mód kezd elavulttá válni. Az uralkodó osztály alatt közvetlenül elhelyezkedő és erősödő osztály (pl. tőkések) ekkor forradalom segítségével magához ragadja a hatalmat, majd új gazdasági rendszer jön létre (pl. kapitalizmus). A marxizmus ennek megfelelően mindent a gazdasági érdekekkel, vagy szükségszerűséggel magyaráz. A gyarmatosítást is ebben a rendszerben helyezi el. A marxisták először is gyakran egyszerűen szörnyülködnek a gyarmatosításról beszélve, jelzőkkel aggatják tele ezen eseményeket[1]. Marx is többször használ hasonló hangulati elemeket, például „szörnyetegnek” nevezi Nagy-Britanniát. A gyarmatosítást a népességnövekedés hozza létre, hiszen, ha felesleg jön létre munkaerőből egy országban, akkor ezeket az embereket máshová kell elhelyezni.  Az államok a belső nyugtalanságot a gyarmatosításba helyezik[2].  Így jönnek létre a gyarmatok. Itt aztán ezek a telepesek elveszik a bennszülöttek földjeit, és mezőgazdasággal kezdenek el foglalkozni. Így a gyarmat az anyaország nyersanyaglelőhelyévé és ipari termékeinek vásárlójává válik. Ezzel kialakul a centrum-periféria hierarchikus rendszere[3]. A gyarmatok az eredeti felhalmozás terepei[4]. A gyarmatosításnak nemcsak következménye Marx szerint a kizsákmányolás, hanem bizonyos értelemben célja is. Hiszen az anyaországban már mindenütt tőkés termelés van, de  a gyarmatokon még létezik önálló termelés is. Ezt kell a tőkésnek szétzúznia, ezért cél a gyarmati lakosság elszegényítése[5].  Ennek egyik fő eszköze a föld elvétele. Ebben van részigazság, hiszen akár a brit gyarmatosítás történetét végignézve is találhatunk erre példákat. Elég csak Indiára, vagy az Egyiptom-Fokváros vasútvonal építkezése mentén élő parasztokra gondolnunk. Fontos még megjegyezni, hogy a Marx utáni, marxista-leninista politika és történetírás a gyarmatosítást a „tőkés országokra” redukálja. Szocialista ország nem lehet gyarmatosító. Egy írás szerint például a gyarmatosítás jogosan kelt  lelkiismeret furdalást  a portugál, angol, vagy német olvasóban. És ezen a ponton fontosnak tartja hozzátenni a német szóhoz a „nyugat” szót[6]. A német gyarmatosítók által elkövetett kegyetlenkedésekért tehát csak az NSZK polgárai felelősek, a szocialista fél mentesült a felelősség alól! A marxisták mindig fontosnak tartják megjegyezni, hogy egyrészt a gyarmatosítás nem leegyszerűsíthető fehérek és színesek ellentétére, hiszen, mint minden, ez is osztálykonfliktus. Másrészt pedig paradox módon elismerik a gyarmatosításnak a fejlődésben betöltött szerepét[7].

 A marxisták szerint nem lehet igazán semmilyen humanitárius hivatást, vagy eredményt tulajdonítani a gyarmatosításnak, hiszen a gyarmatosítás valójában igenis a priori a bennszülöttek kizsákmányolásáról szól, ennek bizonyítéka a rabszolgaság elterjedése[8].

A gyarmatosítás a munkást is „megmételyezi imperializmussal”, hiszen érdekeltté teszi a „gyarmati lakosság kizsákmányolásában”. Innentől nem a társadalom él -ahogy Sismondi mondta- a proletárból, hanem valamilyen szinten a proletár is valakiből él. Lenin úgy érzi, hogy az angol munkás már egyenesen árulásnak tartaná, ha a kommunista mozgalom kiállna gyarmatok mellett[9]. A cél tehát az, hogy egyesítsék a kizsákmányolás elleni harcban minden állam,  gyarmatok és a gyarmatosítók munkáságát is[10].  Márpedig a marxizmus szerint a gyarmatok és az anyaország munkásainak ugyanazok az érdekeik! Az imperialisták szerintük elnyomják saját lakóikat is, ezért a Világ 90%-a ellenérdekelt végső soron az imperializmusban, fel fog kelni, tehát az imperializmusnak buknia kell[11]. Lenin szerint nem igaz az opportunisták, revizionisták azon tétele, hogy a gyarmatosítás jó, mert hiszen sietteti a kapitalizmus fejlődését. Ő is egyetért Marxszal abban, hogy a kapitalizmus fejlődése jó a munkásságnak és a történelmi fejlődés része. Ám szerinte pont a gyarmatosítás elleni harc fejlesztené a kapitalizmust, mert emberségességre, technikai fejlesztésre kényszerítené[12]. Kautzkyval ellentétben nem mondja, hogy a szabad kereskedelem jó lenne, hiszen szerinte az már elvault a monopóliummal szemben. Helyette szocializmus kell, az a fejlődés következő állomása. Egyelőre azonban a monopolkapitalizmus szakaszában van a Világ, ami a világpolitikában is megmutatkozik: Anglia küzd Németországgal szemben a világuralomért[13]. Lenin szerint Anglia gyengébb, de nem azért, mert kevésbé nyitott, hanem egyszerűen azért, mert a német imperializmus frissebb[14]. azonban az igaz, hogy Nagy-Britanniában a nacionalizmus helyére az imperializmus lépett: a cél mindenki letiprása lett[15].  Ez azért van, mert a kapitalizmus monopol-szintjének ez az ideológia felel meg a legjobban. A kapitalizmus legfejlettebb foka Lenin szerint az imperializmus, és az ezt fokozó monopolkapitalizmus[16].

Nagy-Britannia már nem a hagyományos eszközökkel, hanem inkább gazdaságilag gyarmatosít ott, ahol egyre kevésbé éri meg politikailag, például Latin-Amerikában[17]. Arra pedig, hogy miért sikerülhetett a gyarmatosítás, a marxisták szintén saját, lineáris szemléletüknek megfelelő választ adnak.  A kultúrák nem egyenlők, de nincs is előre meghatározottan és megváltoztathatatlanul alacsonyabb rendűek, vagy magasabb rendűek. A kultúrák között vannak fejlettebb és elmaradottabb kultúrák. Egyenes vonalon fejlődnek, és vagy időben eljutnak a kapitalizmusig, vagy nem. Tehát a gyarmatosítás okának azt tekintik, hogy a harmadik világ államai lemaradtak a fejlődésben, még az őskori faluközösség, vagy a feudalizmus korában tartanak[18]. Marx emellett, egyfajta földrajzi determinizmussal közelít a dologhoz, miszerint a burjánzó őserdőben nem teremhet meg a kapitalizmus, csak a mérsékelt övben[19].

 Az 1860-as 80-es évek az angol gyarmatosítás virágkora volt[20]. És a monopolkapitalizmus kialakulása is ekkorára tehető, tehát Lenin szerint ez összefügg. Disraeli azt mondta még, hogy a gyarmatok malomkövek csak az angolok nyakán. Ekkor még nagyon sokan ellenezték a (további) gyarmatosítást. Cecil Rhodes és Joseph Chamberlain akarták már csak az imperialista politikát. Rhodes szerint, aki nem akar polgárháborút, annak imperialistának kell lennie[21]. Mert a brit árunak és tőkének gyarmat kell, és amennyiben ez megvan, akkor mindenki számára jobb lesz az élet a fellendülő brit gazdaság miatt. Ahogyan a kapitalisták monopóliumot akartak, úgy akarta ezt az angol birodalom is az egész világon: tulajdonképpen azt, hogy birodalomból is csak egy legyen. Minél több a monopólium és finánctőke annál intenzívebb a gyarmatosítás. Ez Lenin alaptétele és összefoglaló véleménye témánkról. Tulajdonképpen csak bővebben kifejti és aktualizálja ez a vélemény Marx téziseit. És a marxista történetírás levonta a következtetéseket. Elméletük szerint a 19. század közepén a szabad kereskedelem hívei teherként tekintettek a gyarmatokra, hiszen csak lehúzták a gyarmattartót, konkurenciát jelentettek az anyaországnak[22]. A marxista művek egymással versenyezve, hol Disraelinek, hol Palmerstonnak tulajdonítva idézik a „malomköves” hasonlatot. A marxisták Leninnel együtt úgy gondolják, hogy a ’70-es években jött el a gyarmatosítás új szakasza, amikor már nem árukivitel, hanem tőkekivitel jellemzi a gyarmatosítást. Ennek oka a tulajdon és termelés viszonyának változása: a banktőke, finánctőkeként összefonódott az iparos tőkével. Nagy-Britannia felismerte, hogy most már haszonnal kecsegtet a gyarmatosítás, mert tőke kivihető, olcsón lehet termelni. Ez már nem jelentett konkurenciát, csak hasznot. Ez viszont csak akkor lehet igazán sikeres, ha minden tőke egy kézben van, így az értékes területek is. A marxisták szerint ezért indult meg a gyarmatokért való versenyfutás[23].  A technikai fejlődése és a túltermelési válságok miatt jöttek létre a monopóliumok. A finánctőke is erősítette ezt, mert bankok felvásárolták az ipari cégeket. Ennek lett láncszeme a gyarmat, mert már nem árut, hanem tőkét vitték ki.

Lenin szerint a finánctőkének szüksége van nemcsak a feltárt, de a lehetséges nyersanyagra is, ezért a lelőhelyek lehetséges helyeit, tehát mindent el kell foglalni[24]. Csak ez biztosítja a monopólium előnyét versenytársaival szemben. Emellett a marxista szemlélet Cecile Rhodes és társainak „szociálsoviniszta” (Lenin) nézeteit úgy torzítja el, hogy szociális törekvéseik nem a munkásság segítését, hanem leszerelését célozták[25]. Ez tehát a teljes marxista magyarázat. Az egésznek az a nagy hiányossága, hogy feltételezi: az országokat a tőke és annak érdeke egyedül uralja. Úgy csinál, mintha pl. Nagy-Britanniát nem a Parlament és az uralkodó, hanem Rhodes és Rotschild irányította volna. Jellemző például, hogy az angolok Dél-Afrika politikáját Cecile Rhodes és a Rotschildok politikájának nevezi Salgó könyve[26].    

Természetesen a vezetők mindig tekintettel vannak országuk gazdasági érdekeire, így a nagytőke érdekeire is, másrészt pedig a korrupció, a politikusok „zsebrerakása” gyakran előfordul, ám a marxisták magyarázata mégis túl leegyszerűsítő. Hiszen a tőke irányító szerepét nem magyarázatra szoruló különlegességnek, hanem természetes állapotnak tekinti, fel sem veti annak esetleges hiányát. A marxisták nem vesznek figyelembe egy sor tényezőt. Úgy tesznek, mintha a gazdasági tényezők egyedüliek lennének. Nem is tehetnek mást, hiszen-ahogyan már fentebb említettem, szerintük minden eszmei természetű dolog a gazdasági természetű dolgoknak a kiterjedése csupán. Így tehát nem esik szó a francia revansizmusról, vagy „nemzeti nagyságról”, mint valódi tényezőről, kivétel ez alól talán Salgó László francia témájú könyve.

Gyakorlati szempontból fontos megismételni a gyarmatosítás új szakaszát bemutató marxista alaptételeket. A monopolkapitalizmus az árucserét felváltó tőkekivitelhez vezetett, ami az imperializmus korszakát nyitotta meg és tette szükségessé. Ebben Nagy-Britannia lesz a legeredményesebb, hiszen ő ismerte fel legelőször. A brit gyarmatosításról alkotott marxista szemlélet további bemutatása végett térjünk át konkrét példákra.

Materialista szemléletük kifejtésére és a mezei szörnyülködésre a marxisták kedvenc terepe Brit-India. Abban igazuk van, hogy Anglia az „oszd meg és uralkodj” elvet alkalmazta. Ám a motivációk terén már erősen leegyszerűsítő a magyarázatuk. India gyarmatosítását egyszerűen annak kirablásaként írják le, máskor is hasonló kifejezéseket használ pl. Salgó László könyve („Bengália tönkretétele”), és azt mondják, hogy azért kellett Nagy-Britanniának gyarmatosítania Indiát, mert új terület kellett Bengália és a keletebbi területek „kirablása” után az angoloknak[27]. Salgó szerint nem elsősorban a szipolyfelkelés hatására szüntették meg a Kelet-Indiai Társságot, hanem azért, mert a brit tőkések már nem merkantilizmust, hanem szabad versenyt, áruik szabad áramlását kívánták közvetlenül[28].  Igazuk van abban a részigazságban is, hogy a Brit Birodalom nyersanyaglelőhelynek használta Indiát, alárendelt szerepe volt, és a gazdasági fejlődést gátolta a régi berendezkedés. Az is igaz, hogy Anglia egyszerre rombolta a régi India rendjét, és építette a nyugati berendezkedést[29]. Ám a marxisták ezt mind csak negatívumként említik, nem látják India gazdasági, anyagi fejlődését. A Brit Birodalom csak azért épít Marx és Engels szerint vasutat, hogy fejlessze az angol tulajdonú ipart Indiában. Lenin szerint, bár civilizációnak tűnik, célja csak elnyomni az embereket[30].

A szipolyfelkelést a marxisták nemzeti felkelésnek tartják. Ezzel többen vitatkoznak, pl. Hahner Péter. Szerinte a régi uralkodó elit utolsó próbálkozása volt ez. A marxisták ezzel szemben, pont, hogy, bár elismerve a vezetők arisztokrata voltát, az indiai papságot és földesurakat a britek oldalára akarják „kihozni”[31]. A szipolyfelkelést követő változások kapcsán a marxisták az ipari tőke teljes győzelméről beszélnek[32]. Ebben van igazság, hiszen a továbbiakban inkább a modernizációt, mintsem a régi rend fenntartását támogatták Indiában. Ám önellentmondásba kerülnek, hiszen Salgó szerint például a „reakciós papság és földesurak blokkja” jött létre az angolokkal[33]. A szerző egyszerre akarja a tőke győzelmét bejelenteni, és tudósítani az uralkodó osztályok szövetségéről. Ami azért érdekes, mert nehéz lehet egyszerre modernizálni, és a „reakcióval” szövetkezni. Valójában valamilyen szintű fenntartása megmaradt a régi rendnek, ám a döntő innentől kezdve a modernizáció és asszimiláció folyamata volt. A marxisták azt is mondták, hogy ahogy Brit-India iparosodik, és egyre több lesz az ipari munkás, de kegyetlenebb az elnyomás, úgy lesz egyre közelebbi esemény egy forradalom[34]. A marxisták több helyen is hangot adtak azon reményének, hogy a forradalmi harc kirobbantója és vezére egy „Indiai Forradalmi Szövetség” névre hallgató szerveződés lesz. Reménykedtek még abban is, hogy, mivel az első világháború után szerintük India kizökkent a régi kerékvágásból, végleg kapitalista fejlődési útra tért, ezzel a válságba is követni fogja  a többi kapitalista államot.  Ennek a mozgalomnak a szerepeltetése, és az orosz forradalmi mozgalmakhoz való hasonlítgatása állandó toposz. Reményeik azonban nem igazolódtak be. India a Nemzeti Kongresszus Párt és Gandhi eszméiben kereste a felszabadulást, Gandhi és Nehru után pedig a szabad versenyes kapitalizmus bevezetése vezetett el oda, hogy ma már India konkurenciaként és nem gyarmatkén állhat a Nyugat mellett…

India 20. századi fejlődése azonban már nem témája ennek az írásnak, így térjünk vissza a brit gyarmatosítás földrajzi és időrendi áttekintéséhez.  India után a marxisták szerint-mintegy menetrendszerűen-Kínát akarták elfoglalni az angolok, mert ez volt a Világ legnagyobb piaca. A marxisták -helyesen, de eltúlozva- nagyon elmaradott, tehát sebezhető államnak mutatják be Kínát. A gyengeség okát azonban érdekes módon elsősorban nem az „elmaradottság”, vagy a „feudalizmus” jelenlétében látják. Szerintük Kína azért gyenge, mert „ nép harcol a mandzsuk ellen”, akik „idegenek”. Egyrészt nem lehet folyamatos forradalmi harc történetének bemutatni még a késői Csing-korszakot sem. Másrészt a szerző nem vesz tudomást egyrészt Kína soknemzetiségű (közel 52 nemzetiség) voltáról (kínai a han, a hakka, és a miao népcsoport is, szegény tibetiek pedig valószínűleg egyenesen örülnének, ha a kínaiak idegennek tartanák őket!). A feltevés azért is anakronizmus, mert ebben az ősi, ázsiai kultúrában még nem létezett mai értelemben vett nacionalizmus. Az etnikai nacionalizmusnak, sovinizmusnak Kínában nem volt talaja. Azt csak az idegen eszméken, Amerikában nevelkedett hivatásos forradalmár, Szun-Jat-szen és bandája fogja elterjeszteni a Kínát polgárháborúba taszító 1911-es forradalom előkészítéseképpen.

Marx szerint e tényezők mellet az ópiumháború utáni szabad kereskedelem hozott romlást, mert textilipari termékek tönkretették a kínai ipart. Jelen dolgozat megírásához nem végeztem közgazdasági kutatásokat, így nem tudom, mennyi ebben az igazság. Ám nagyon jellemző, hogy a marxista történetírás szerint a brit ipar mindenütt tönkretette a helyi kézműveseket és textilipart. Ez gyanús, hiszen eléggé bajosan történhetett Kínától Iránig ugyanaz mindenütt. Ám, ha igaz is, ennek kihangsúlyozása akkor is jellemző erre az egysíkú világnézetre.

1840-ben az angolok megszállták Egyiptomot, hiszen féltek Mohamed Ali arab tervétől, mely szerint Egyiptom egyesítette volna az egész arab világot.  A terv veszélyeztette volna az India felé vezető utat. A Salgó-könyv természetesen itt is megjegyzi, hogy az invázió után a törökökkel kötött egyezmény alapján Egyiptomban az angol ipari burzsoázia a legolcsóbban vehet nyersanyagot, és a legdrágábban adhatott el ipari terméket, ezzel Egyiptom Nagy-Britanniától függő helyzetbe kerül, és tönkremegy az itteni textilipar.  Mohamed Ali bukása a teljes angol fölényt jelentette  a Közel-Keleten. Megépült a távíróvonal Irakon át, ebből azt következteti a szerző, hogy Anglia termékei tönkretették az iraki kézműipart is, és élelmet vittek el onnan.

Az ipari tőke megerősödése a marxista elmélet szerint új gyarmatpolitikát jelentett. Ez vezetett többek között Afrika gyarmatosításához, és a villagazdaságba való bekapcsolásához, mint nyersanyag-lelőhely. Afrika kapcsán megkerülhetetlen a rabszolgaság kérdése is. Köztudott, hogy Anglia a 19. században már vehemensen ellenezte ezt az embertelen gyakorlatot. Ám a marxisták az angolok rabszolgakereskedelem-ellenes tevékenységéről szólva nem ismernek el emberiességi szempontokat, sőt kigúnyolják azokat Szerintük a rabszolgaság kérdésében a kereskedelem és az ipar feszült egymásnak. Ezen elmélet szerint a kereskedelmi tőke érdeke a rabszolgaság fenntartása volt, hiszen a rabszolgák kereskedelméből tettek szert haszonra. Velük szemben állottak az ipar képviselői, akiknek az volt az érdekük, hogy a fekete munkaerő Afrikában maradjon, és itt lehessen dolgoztatni. Az elmélet buktatói, hogy Afrikában is lehetett volna rabszolgaként dolgoztatni a négereket a gyarmatosítók ipari létesítményeiben, ami megfelelő lehetett volna az ipari tőke érdekeinek.  Másrészt az angoloknak erős volt  a kereskedőrétege is, tehát amennyiben minden csak a „burzsoázia” akaratától függött volna, úgy éppenséggel a kereskedelmi tőke is győzedelmeskedhetett volna . A marxisták szerint Afrika gyarmatosításának egyetlen célja a nyersanyagok megszerzése volt. Csak a kezdetei felfedezők (pl. Livingston és az ő első útja) esetében ismeri el a tiszta szándékot. Sajnos abban igaza van, hogy sokszor félrabszolga lett a felszabadított rabszolgákból, de azért leegyszerűsítés, hogy ugyanolyan-sőt Salgó szerint néha rosszabb-maradt volna a helyzetük.

A 19. és a 20. század fordulóján bekövetkező változások azért jönnek létre, mert Anglia a 19. század végére USA-val szemben kezdi elveszteni vezető szerepét. A marxisták szerint ennek az lesz a következménye, hogy  a Brit Birodalomnak még jobban ki kell zsákmányolnia Indiát. Ez azonban szerintük nem segíti az indiai ipar  fejlődését, és a szubkontinens csak britek nyersanyaglelőhelye marad.  A britek elleni mozgolódás kapcsán ragadom meg az alkalmat, hogy még leírjak néhány dolgot az anti-kolonalista mozgalmakról alkotott marxista képről. A marxisták ezt egy ellentétnek tekintik, és ahogyan Mao Ce-tung mondja:

„A minőségileg különböző ellentmondásokat csak minőségileg különböző módszerekkel lehet megoldani.”[35].

 Jelen esetben arról van szó, hogy ellentét áll fenn a gyarmattartó és a gyarmatosító, valamint végső soron maga az imperializmus között. Ennek e megoldási módszere pedig a forradalmi háború. A marxisták nem hittek a békés módszerekben. Fentebb már szóltam az Indiai Forradalmi Szövetségről. A gyarmati küzdelem a marxisták szerint azért bukott el, mert a munkásság még nem volt elég fejlett, hogy élére állhasson a parasztságnak, és mert a burzsoázia támogatta az angol uralmat.

A gyarmati lakosság mozgolódása mellett a másik fontos esemény az évszázad végén, hogy megindul a harc Nagy-Britannia és Franciaország között Észak-Afrikáért (pl. Fashoda). A marxisták szerint ez az évszázad végi gazdasági válság miatt indul meg.  Azt megint nem tudom megmondani, hogy valóban volt-e gazdasági válság a korszakban, illetve, ha igen, akkor mennyire komoly. Ám mindenképpen úgy tűnik, hogy a marxista történészek minden gyarmati konfliktust, vagy versenyfutást gazdasági válságokkal indokolnak.

A marxisták szerint a monopolkapitalizmus akkor érte el csúcspontját, amikor már minden szabad területet felosztottak az egyes hatalmak egymás között. Ezért jöttek létre az újrafelosztó háborúk. Ez a kapitalizmus, a világpolitika, és így a történelem új szakasza a marxisták szerint. Főleg az új ipari országok, például az USA, Németország, és Japán követelik a Világ újrafelosztását. Ebben a helyzetben az angolok a „védő” szerepébe kényszerülnek. Az angol gyarmatbirodalom történetének e szakasza azonban már nem témája jelen írásnak.

A marxista történelemszemlélet tehát valahogy így látja a brit gyarmatbirodalom történetét, és általában a gyarmatosítást. Vannak igazságok a marxisták gondolataiban. A probléma azzal van, hogy az egészet nagyon leegyszerűsítik. Nem akarnak más tényezőről tudomást venni, amikor az okokat keresik, mint a gazdasági érdekekről és szükségszerűségekről. Ez a szemléletük a későbbiek során lazult. Például Salgó egyik műve (Gyarmatpolitika Napóleontól…) már feltüntet eszmei és társadalmi okokat is. Én emellett a marxisták kiindulópontját is hibásnak tartom, hiszen szerintem elsősorban az eszmék és a struktúrák, nem pedig az érdekek a történelem mozgatórugói.  A marxista történészek munkáinak tanulmányozása lehet tényanyagot vizsgálva hasznos, és lehet érdekes, amennyiben a következtetéseiket vizsgáljuk. Új szempontokat adnak, de műveiket helyükön kell kezelni. Sajnos még nem sikerült megszabadulni a marxista szemlélettől, még egyetemi szinten sem. Én is többek között azért választottam ezt a témát, mert túl sok ilyen szemléletű művet találtam. Holott nem szabadna ilyenekből tanítani, sem pedig ilyen szemléletű tanároknak. Valaki tarthatja helyesnek a marxista szemléletet, de tudni kell, hogy ez tudományosan valószínűleg nem helytálló, másrészt pedig nem elválasztható tőle a kommunizmus ideológiája! Összességében ezek a művek nagyon érdekesek, de  tudományos  értéket inkább csak annyiban képviselnek, amennyiben segítenek kiegészíteni más felfedezéseket. Mindenesetre érdekes őket olvasni, és azért lehet belőlük tanulni.  

Sasvári Péter

________________________________________

[1] Paczensky: 5. p.
 
[2] Lenin: 100. p.

[3] Marx: 421. p.

[4] Marx: 701. p.

[5] Marx: 707. p.

[6] Paczensky: 5. p.

[7] Paczensky: 5. p.

[8] Lenin: 16. p.

[9] Lenin: 221. p.

[10] Lenin: 17. p.

[11] Mao: Beszélgetés az Új Kína hírügynökség tudósítójával

[12] Lenin: 20. p.

[13] Lenin: 125. p.

[14] Lenin: 105. p.

[15] Lenin: 128. p.

[16] Lenin: 91. p.

[17] Lenin: 136. p.

[18] Salgó: 7. p.

[19] Salgó: 7. p.

[20] Lenin: 92. p.

[21] Lenin: 94. p.

[22] Napóleontól: 47. p.

[23] Napóleontól: 48: p.

[24] Salgó: 58. p.

[25] Salgó: 58. p.

[26] Salgó: 78. p.

[27] Salgó: 7. p.

[28] Salgó: 16. p.

[29] Salgó: 17. p.

[30] Napóleon: 89. p.

[31] Salgó: 19. p.

[32] Salgó: 21. p.

[33] Salgó: 21. p.

[34] Lenin: 231. p.

[35] Mao: Az ellentétekről

Felhasznált irodalom:

  • Karl Marx: A tőke- a politikai gazdaságtan bírálata, Szikra Kiadó, 1955, Budapest
  • Vlagyimir Iljics Lenin: A nemzeti és a gyarmati kérdésrőlm Kossuth Könyvkiadó, 1981, Budapest
  • Mao Ce-tung: „Vörös könyvecske”-Idézetek Mao Ce-tung elnöktől, Idegen Nyelvű Könyvek Kiadója, Peking, 1972 (megj.: Online változatot használtam, ahogyan Marx művének esetében is, ám sajnos Mao Ce-tung könyvének általam használt változata nem volt oldalszámozva, így csak az idézett írásainak, beszédeinek címét tudtam megadni.)
  • Salgó László: gyarmatpolitika Napóleontól De Gaulleig, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1977
  • Salgó László: A gyarmatosítás és a nemzeti felszabadító mozgalmak 1870-1918 között (egységes jegyzet, kézirat, 1. változatlan kiadás), Tankönyvkiadó, Budapest, 1987
  • Gert V. Paczensky: …És jöttek a fehérek-a gyarmatosítás fél évezrede, Gondolat, Budapest, 1974, Pálfy József előszava (megj.: csak az előszót használtam fel, magát a művet nem.)

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://hobbitortenesz.blog.hu/api/trackback/id/tr795746226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Hyde 2019.03.31. 19:15:25

Ember, te úgy kritizálod a marxizmust, hogy közben magad is bevallod: nem tanulmányoztad, nem is érted igazán. Csak benyomásaid, megérzéseid vannak vele kapcsolatban. Külön kiemeled, hogy meglehetősen hiányosak az ismereteid a közgazdaságtan területén aztán meg simán levonod azt a következtetést, hogy "a marxista szemlélet tudományosan valószínűleg nem helytálló". A csavar az egészben az, hogy azért mégis érzed: nem vagy abban a súlycsoportban, hogy biztosan kijelenthesd ezt. De akkor meg minek ítélkezel?
Tulajdonképpen miről beszélsz valójában?
süti beállítások módosítása